Egyedül érzem magam mellette

Bevásárolsz, hazamész és az ajtón belépve újra azt látod és érzed, hogy a párodat nem érdekli mi történt veled, mit hoztál, mennyit kínlódtál, mire mindent összeszedtél. Pedig a táskában egy kis meglepetés is lapult – volna. Már nincs kedved odaadni.

Tovább bújja azt a vacak számítógépet. Valami nagyon érdekes lehet, fel sem néz. Kiket, miket bámulhat? Pedig te is vagy annyira érdekes, ha nem jobban. Legalább is régen azt mondta, különleges és érdekes vagy.

Hirtelen eszedbe jut, amikor kérted, hogy segítsen vásárolni, a válasz az volt, hogy nem ér rá. Hát mégis ráért – volna? Nem kérdezel, mert tudod már, ebből veszekedés lesz. Nyelsz egy nagyot.

Néhány perc vagy óra, és odabújik hozzád, mert igénye van rád. Szeretne szeretni – ahogyan ő mondja. De inkább kíván, testileg. „És a lelkem, azzal ki foglalkozik?” Mert az oltárnál az is elhangzott, hogy a lélek… Meg hogy mindörökké.
Az elmúlt évek a test irányába billentették a mérleget. Na meg a pénz irányába. „Ha nem keresnék, kellenék még neki?”

Érdeklődnél, mi történt ma? De az első szó után felpattan, mert gyorsan ki kell mennie. „Ne feledd szavad… mindjárt folytathatod.”

Feleded. Így már nem akarod.

Belép az ajtón és ő is feledi. Jönnek a nagy tervek. Üzlet. Karrier. Na meg a szomszéd és a felesége. Most mi legyen, ebben a hülye helyzetben. Mert most minden megváltozott. Újabb tervek kellenének.

A telefon hirtelen pittyen. Odafordul. Kérdeznéd ki volt az, de nem lehet. Azt mondja a telefon magánügy. Titkol.
Közös titkok még mindig nincsenek.

Elveszett a bizalom, de a szerepek megmaradtak. Tovább játszol és elhiszed – ő is lehiszi-, hogy ez az élet. Ennek így kell lennie. Mások is így élnek, mi ebben a rossz. Pedig nagyon rossz.

Tegnap, Ő, … nagyon kedves volt hozzád.
„Nem is értem, miért nem vettem eddig észre. Lehet, hogy őt tényleg érdekli, ki vagyok, és mi a véleményem. Olyan kedvesen nézett rám. Úgy éreztem, hogy a tekintetében egyszerre volt jelen az érdeklődés, a törődés és a szenvedély. Széttépne. Régen akartak széttépni…

*****

Beleragadtál a megszokott körforgásba?
Vannak a kötelező körök, a megszokások, az unalmas szertartások?
Bólogatás ott, ahol inkább a fejed ráznád?
Hallgatsz, amikor a legszívesebben kiabálnál?
Vagy már ordítanál?

Vagy már ordítottál?

Miért ragaszkodunk sokan a színtelen, szürke, unalmas párkapcsolatokhoz, ha a színeket évezredek óta használjuk?

Színezd ki, változtass az életeden.
A párkapcsolatodon.
Most.
Holnap ki tudja mi lesz…

Ahhoz most semmi közünk!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük