"Megcsaltam a feleségem"

A megcsalás a legtöbb esetben nem egyik pillanatról a másikra történik.

Mindig van valami előzménye. Még akkor is, ha pl. egy esti vacsorát követően a férfi utólag bevallja, hogy “minden olyan hirtelen történt, szinte észre sem vettem…”.

BŰNTUDAT, SZORONGÁS, TITKOLÓZÁS

A férfiak nagy része a hűtlenség után bűntudatot érez, ami erős szorongásérzettel jár. “Bevalljam, ne valljam? Elmondjam, ne mondjam?”
Amennyiben nem történik semmi, hanem marad a vívódás, a test nem marad csendben. Magas vérnyomás, izgatottság, alvászavarok, merevedési zavarok formájában jelzi, hogy valami nincs rendben.

Ha kiderül, mert figyelmetlen volt, nem kapcsolta ki a telefonját, vagy a párja észrevett egy beszélgetést, egy pillanatot, egy üzenetet a számítógépen, már másabb a helyzet, Hiszen ilyenkor már nincs mit titkolni. Kiderült. Ilyen esetben szorongás, bűntudat sokszor azért adódik, mert félnek a következmények miatti és nem feltétlenül azért, mert úgy érzik, becsapta a párját.
Persze vannak férfiak, akik ilyenkor döbbennek rá, hogy kit veszíthetnek el és szeretnék a kapcsolatukat megmenteni.

FÉRFIAS DOLGOK

A hűség nem a párunkkal szemben kezdődik, hanem önmagunkkal szemben. Aki önmagához hűséges, az másokhoz is az tud lenni.
Ettől függetlenül mindenkit és minden életkorban érhet kísértés. Vannak, akik képesek ellenállni, míg mások kevésbé vagy egyáltalán nem.

Egy huszonéves férfit teljesen más mozgat meg, hoz izgalomba, mint egy negyven vagy ötven felettit. Ráadásul, ha úgy érzi a férfi, hogy a házassága unalmas, a felesége nem értékeli őt eléggé, eltűnt a szikra, a varázs, a szexuális vágy, akkor ez jó indoknak tűnik, hogy valaki mástól megkapja.

Negyvenéves korhoz közeledve vagy túllépve azon már az önbecsülés, önérzet javítását is szolgálhatja egy új kapcsolat, ahol végre férfinak érezheti magát.

Gondold át:

– Mi volt az, ami a kapcsolatodban hiányzott, amire nagyon vágytál, de nem kaptad meg a párodtól?
– Tudta a párod, kezdettől fogva, hogy mit szeretnél? Elmondtad neki több alkalommal és nem csak egyszer-kétszer?
– Mi volt az, amit ez az új kapcsolat adni tudott?
– Mivé, kivé váltál a régi kapcsolatodban és ki lehettél az új partnereddel?

Mi történhet ezután?

Megértem, hogy a mostani helyzet, amiben vagy, nagyon nehéz. Jól is érzed magad, meg nem is.
A párodhoz, feleségedhez számtalan dolog köt, talán a gyerekek, a közös múlt, a ház, a rengeteg közös élmény, viszont ebben az új kapcsolatban olyan plusz élményeket és érzéseket fedeztél fel, amiktől nem szívesen válnál meg.

Lehet, hogy néhány éve még azon csodálkoztál, hogy miért csalják meg mások a párjukat.

Belesodródtál vagy belevezetted magad, már mindegy. Megtörtént.
A jelenlegi helyzeten nem lehet változtatni, nem lehet visszautazni az időben, hogy másként csináld.

Ha jó lenne erről valakivel egy nagyot beszélgetni vagy a pároddal együtt közösen úgy döntöttetek, hogy a kapcsolatot rendezni kívánjátok, akkor szeretettel várlak a megcsalás kezelése konzultáción.

Kérdések-válaszok

A megcsalás, hűtlenség kezelése tréningen
az alábbi kérdéseket is átbeszéljük:

1. MI AZ, HOGY HŰTLENSÉG?
Mi számít és mi nem számít hűtlenségnek? Hogyan lehet megelőzni a későbbiekben?

2. KI TEHET RÓLA, KI A HIBÁS?
Mindketten? A másik? Vagy senki sem? Senki? Mindenki? Röviden a felelősségvállalásról.

3. MELYEK A MEGCSALÁS VALÓDI OKAI?
A férfiak és nők eltérő okok miatt csalják meg egymást. Miért történt, mi történik most és mire figyeljünk, hogy többé ne történhessen meg.

4. MIT ÉREZHET A HŰTLEN FÉL?
A hűtlen fél belső érzéseiről, vívódásairól, a lelkiismeret-furdalásról, haragról, kilépni akarásról.

5. A HŰTLEN FÉL DILEMMÁI
„Menjek vagy maradjak? Mit csináljak, hogyan tovább? Hogyan mondjam el? Majd csak lesz valahogy? Mitől jobb egy szeretői kapcsolat a párkapcsolatnál, házasságnál?”

6. A MEGCSALT PARTNER FÁJDALMAI
Az elvesztett önbecsülés és bizalom visszaállítása. Lehet még ebből valami jó?

7. HOGYAN TOVÁBB?
Kiút a megcsalásból. Mit tehet most a hűtlen fél és a megcsalt fél?

8. HOGYAN BOCSÁSSUNK MEG EGYMÁSNAK?
A megbocsátás nehézségei. Mikor várható el a megbocsátás és mikor nem? Hogyan jutahtunk el a megbocsátástól a bizalom visszaállításáig?

9. ÖNBIZALOM ÉS ÖNÉRTÉKELÉS
Az elveszített önbizalom visszaszerzése, erősítése, az önértékelés növelése. Mi a férfi és nő szerepe egy ilyen helyzetben.

10. FÉLTÉKENYSÉG MEGCSALÁS UTÁN
Mit tehet a megcsalt fél a további féltékenység legyőzése érdekében?

11. A HARMADIK FÉL: A SZERETŐ
Mi legyen a szeretővel? Hogyan zárják ki a kapcsolatból a párok – különösen a hűtlen fél – a szeretőt?

12. UTÓGONDOZÁS
A megcsalás feldolgozása és jól kezelése, a párkapcsolat megerősödése időigényes. Ezért havonta, kéthavonta egy alkalommal (igény szerint sűrűbben) tartjuk a kapcsolatot és átbeszéljük az újra vagy újonnan felmerülő kérdéseket.

—————

10 KÉRDÉS,
melyekre a megcsalásos helyzetben a legtöbben keresik a választ:

– Miért történt?
– Hogyan történt?
– Ki volt az?
– Mikor, hol, hányszor?
– Miben hibáztam?
– Miért pont velünk történt?
– Hogyan tudjuk helyrehozni?
– Képes leszek ezt a fájdalmat túlélni?
– Mit csináljak most?
– Nem bírom elviselni ezt a megalázó helyzetet, hogyan tudnék túllépni?

Mi legyen most?

– ELENGEDED A PARTNERED ÉS ÚJ ÉLETET KEZDESZ?
– KÖZÖSEN MEGOLDJÁTOK?

Ha a közös megoldást választjátok és a segítségem szeretnétek igénybe venni, akkor a 06 30 67 63 614-es telefonszámon tudunk időpontot egyeztetni.

Forduljatok hozzám bizalommal, ha eldöntöttétek, hogy nem adjátok fel vagy az utolsó esély jogán szeretnétek átbeszélni mindazt, ami miatt idáig jutottatok.

A HŰSÉG DÖNTÉS ÉS NEM EGY ÉRZÉS!
Ez a döntés akkor is megszülethet, amikor megtörtént a megcsalás.
Sajnos nagyon sokan ilyenkor jönnek rá, hogy mit jelent a párjuk, kit veszíthetnek el, és mit tettek azzal, akinek valaha örök hűséget fogadtak.

EGYEDÜL. TOVÁBB…
Ha úgy érzed, hogy nem tudsz megbocsátani és véget akarsz vetni a kapcsolatodnak, ehhez pedig segítségre van szükséged, szintén a
06 30 67 63 614
-es telefonszámon tudunk időpontot egyeztetni egyéni konzultációra.

Bejelentkezés konzultációra

(ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉSE SZÜKSÉGES!)

megcsaltafelesegem

MEGCSALTAM A FELESÉGEM

j2onathan-rados-732130-unsplash

Megcsaltam a férjem

megcsalas002

Megcsalt a férjem

megcsalt-a-felesegem

Megcsalt a feleségem